8200 Veszprém,
Áchim András tér 9.
A sós levegő gyógyító erejéről feljegyzéseket már az 1800-as évekből is olvashatunk, ugyanis többek közt felismerték azt, hogy a sóbányákban dolgozó bányászoknál alig, vagy csak nagyon kevés légúti megbetegedés fordul elő. Azóta kutatások sorabizonyította, hogy a belélegzett só miként fejti ki jótékony, gyulladáscsökkentő hatását, illetve miként fejti ki gyógyhatását a bőrrel érintkezve különböző bőrbetegségeknél.
Környezetünkben szinte már lehetetlen olyan helyet találni, ahol ne lennének jelen az allergének, a káros mikroorganizmusok, a különböző szennyezőanyagok. Szerencsére ma már nem kell órákon át utaznunk, ha a sós levegő jótékony hatásait szeretnénk élvezni.
A megfelelően megválasztott sóterápia pozitívan hat a légutakra, légúti megbetegedésekre, asztmára, allergiára, idegfájdalmakra, magas vérnyomásra, reumára, szénanáthára, légcsőhurutra, arcüreggyulladásra,orrmelléküreg-gyulladásra, fülgyulladásra, hangszalaggyulladásra, hörghurutra egyaránt. Külön pozitívuma ráadásul, hogy nem jár káros mellékhatásokkal.A sószoba rendszerszerű látogatásával enyhülni fognak a koncentrációs és alvászavarok, vagyis a stresszes életvitel nemkívánatos velejárói. Emellett a problémás bőrbetegségek, pattanás, bőrgyulladás,száraz és hámló bőr,ekcéma,viszketőpikkelysömör,zsíros bőr, bőr általános öregedése,kiütések, tüneteinek enyhítésében is segítilletve a hajat is hidratálja.További előnye a terápiának, hogy várandós időszakban és kisgyermekeknél is alkalmazható.
A sóbarlang vagy sószoba légterében belélegzett száraz sóaeroszol úgy hat a tüdőre, mint egy megfelelően kiválasztott fogkefe a fogunkra, ami hatékonyan és biztonságosan tisztítja meg a tüdőt az ott lerakódott szennyeződésektől, allergénektől és a felesleges nyálkától.
A sóterápia ezen mechanizmusa javítja a mikrocirkulációt, egyesíti az antibakteriális, gyulladáscsökkentő hatások előnyeit, és csökkenti a vizenyős duzzanatokat, mindezek hatására enyhülnek a légúti megbetegedésben szenvedő betegek tünetei, ez támogatja a megfelelő légzést, ami javítja a sejtek oxigénellátását.
"Kifejezetten tetszett, ízlésesen berendezett, megnyugtató helyiség. Érezhető volt a só íze és az illata is."
"Remek a hangulat, szép a környezet, kedvezőek az árak,gyönyörű a hely és még sós is…"